November 19.-én a Görögkatolikus Metropólia egy teljes napot szentelt a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság évének a lezárására. A „Megbocsátás napja” nevet adták a missziós rendezvénynek, és több városban, azok több pontján álltak rendelkezésre atyák a gyónásra, lelki beszélgetésre.

Lehetőség volt ez számomra is elmélyíteni saját képemet a megbocsátásról.
Eszembe jutottak napközben sebzettségeim akár az élettől, akár mások által kapottak, és az is, hogy milyen nehezen jutottam túl rajtuk.
Idő kellett, amíg megtanultam az érzéseimet elválasztani az akaratomtól, és követni Krisztus tanítását több mint hetvenszer hétszer is. Egy prédikációból értettem meg régen, hogy az elengedés valójában döntés és idő kérdése, hogy megengedhetem magamnak a haragot, és jó keresztény maradok – nem baj, ha az érzéseim később csendesednek csak le. Ez egy folyamat és a lényeg a helyes cselekedetekben van.
Egy könyvből olvastam, hogy több nyelven, módon is lehet és kell bocsánatot kérni és fogadni, hiszen a hangsúly a kapcsolaton kell maradjon, és nem azon, ami elválaszt.
Felismertem, hogy csak egy ideális világban nem lenne megbocsátásra szükség, és jelenlegi zarándok útját járó világunk szükségszerűen tartalmazza a fájdalmat. Így könnyebben emelkedem felül saját megbántottságomon, és látom meg a „bántóban” is a megbántottat.
Valójában Krisztus megváltása kiengesztelődés az Atyával, de a mi engesztelésünk is, hiszen a szeretet tartotta Jézust a kereszten, bizonyítéknak Isten önfeláldozására, csak hogy megértsük, valóban mindent megadott értünk, és nekünk csak elfogadni kell megtanulnunk.

A nap végére a vecsernye keretében levetített hierarchák üzenete alatt derült ki számomra, hogy bár egész nap másokat igyekeztem beszélgetés által közelebb segíteni Istenhez, a gondolataimon keresztül Ő végig jelen volt velem.

Isten kegyelemével segített áldott felszabadulást kívánok a testvéreknek minden szeretetlenség alól!

 

 

Baranyi Károly, papnövendék