„Kis búcsút” tartott Debrecenben a csapókerti egyházközség október 31-én. Ezen a késői őszi napon ugyanis kettős ünnepet ültek a hívek.

Hosszú előkészület és várakozási időszak után elkészült Monostory Viktória festőművész alkotása a templom előtti két oszlopon: Szent Péter és Szent Pál mozaikjai. A két főapostolra azért esett a közösség választása, mert a templom is az ő emléküket őrzi.

Az ünnep másik pillérét szintén egy hosszabb előkészület és várakozási időszak előzte meg. Gedeon Tamást az egyházközség kántor-felolvasóját avatta alszerpappá Fülöp érsek-metropolita atya.

 

 

A készületre való tekintettel a megszokottnál később kezdődtek a szertartások lehetőséget adva így mindenkinek, hogy részese lehessen a szép ünnepségnek. A reggeli istentiszteletet már érsek atya vezette. Az utrenye különlegessége volt, hogy a kántori szolgálatba besegített Nyalka Miklós tanulmányvégzett papnövendék, a kántor jó barátja, ezáltal téve még bensőségesebbé a szertartást.

Miután a nagy dicsőítés bezengte a csapókerti templomot Fülöp metropolita atya elvégezte az avatási szertartást, amely keretein belül a frissen avatott alszerpap öltözékként sztichárt (hosszú, díszes ruha) kapott valamint felhatalmazást az orárion (szalagszerű ruhadarab) viselésére, amit a diakónustól eltérő módon szükséges hordania. Az alszerpapi szolgálat átmenet a felolvasói rend és a diakonátus között. Az alszerpap a püspök körüli szolgálattevő: ha a főpap a szentélyen kívül tartózkodik, ők körülötte tevékenykednek. Erre mutatott rá az avatás is, amikor a kézmosás szertartását helyezte elénk.

Az érseki Szent Liturgián a friss alszerpap már a népes asszisztencia részeként végzett szolgálatot. A Liturgián megemlékeztünk Boldog Romzsa Tódor püspök vértanúról is, így téve teljessé az ünnepet.

A Szent Liturgia áldása után a papság az asszisztenciával és a népes hívősereggel a templom elé vonult, ahol megszentelte és megáldotta érsek-metropolita atya Szent Péter és Szent Pál mozaikját.

Szarka Gergely parókus atya egy Szentföldi zarándoklat emlékét elevenítette fel, amikor egy csodálatos mozaikot látva azt a sugallatot érezte, hogy a templom két védőszentjének ilyen formában kell emléket állítania. Szerencsére a Szentlélek nem csak a vágyat ébresztette fel a két mozaik iránt a szívekben, és nem csak művészi képzelőerőt és tehetséget adott a kivitelezéshez,

hanem egy nagylelkű adományozót is, aki azonnal vállalta a kivitelezés összes költségét. Ezúton is hálával emlékezünk mindnyájukra, akik közös erőfeszítései nélkül nem díszíthetné templomunk bejáratának tartóoszlopait a két gyönyörű műalkotás, s nem hirdetné az „Egyház oszlopainak” is hívott apostolfejedelmek hősiességét és istenszeretetét az idők végezetéig.

A lelki feltöltődés után a testi feltöltődés sem maradt el: a templom udvarán és a közösségi házban szeretetagapé volt, amit a jó Isten szép idővel áldott meg.