Gedeon Tamás diákonusszentelése a templombúcsún

 

A templombúcsú mindig kiemelt helyet foglal el egy egyházközség életében, meghatározza annak liturgikus évét és életét. A Debrecen-Csapókerti templomba járó hívek minden évben nagy várakozással tekintenek Péter és Pál főapostolok ünnepére. Idén azonban még a megszokottnál is fényesebb, és ünnepélyesebb volt ez a közösség számára. Az eddig kántorként szolgáló alszerpapot Gedeon Tamást, Kocsis Fülöp metropolita atya diakónussá szentelte. Már az utrenyén is többen vettek részt, mint egy átlag vasárnapon, viszont a Szent Liturgián kifejezetten érződött, hogy egy jelentős és nagy eseményre gyűltek össze a hívek. Az ország különböző pontjairól gyűltek össze hívek, barátok, rokonok és atyák, hogy a szentelendővel és az egyházközösséggel együtt ünnepeljék meg a Szent Liturgiát.

 

Az egyházi rend szentségének első fokozata a diakónusé. „A diakónus már az oltárnál szolgál, követi az egyház előírásait és így tudja közelebb vinni a híveket Istenhez.” emelte ki beszédében a metropolita. A hangosan énekelt Axiosz (méltó) arra irányítja a hívek figyelmét, hogy az Egyház egy új szolgálattevővel gazdagodott, akinek feladata, hogy alázattal, engedelmesen végzett szolgálata által segítse közelebb az embereket az Úrhoz. A hagyományos búcsúi körmenet után a nagyszámú hívősereg közös szeretetvendégségen vett részt, így téve teljessé a közös ünneplést.